EU-s aprópénzért is lehajol a Matolcsy fiú
A gyakornokok foglalkoztatására szánt EU-keretből nyert el néhány milliót egy Matolcsy fiának közvetett tulajdonába tartozó kft.
A gyakornokok foglalkoztatására szánt EU-keretből nyert el néhány milliót egy Matolcsy fiának közvetett tulajdonába tartozó kft.
Jól tartják a vezetőiket azok a Pallas Athéné alapítványok, amelyeket a Magyar Nemzeti Bank hozott létre különböző oktatási, kutatási és társadalomfejlesztési projektekre több mint 250 milliárd forint közpénzből. Úgy tűnik, a kormány szavazóbázisának erősítése már fontosabb lett, mint az alapítványok eredeti céljai.
A két Szemerey testvér cégeinek az érdekeltségébe került a veszteséges sörgyár.
Jóval többet keres a legfőbb ügyész lánya pályatársainál.
Tiltott bennfentes kereskedelem gyanúja merül fel a Mészáros Lőrinc érdekkörébe tartozó Konzum Nyrt. részvényeivel kapcsolatban egy tőzsdei érdekvédelmi szervezet szerint, amely ezért kezdeményezte az MNB vizsgálatát. Kiszúrta ugyanis, hogy „valakik” közvetlenül az előtt jól bevásároltak a cég papírjaiból, hogy nyilvánosan bejelentették az MKB Bank több mint felének megszerzését. Vagyis előre tudhatták, hogy sokkal többet fog érni a papír, csakhogy ha ezt az infót a tőzsdén felhasználták, az bűncselekmény. A Konzum szerint minden jogszerű és áll a piacfelügyeleti vizsgálat elé.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szakmai küldöttség élén Sanghajban tett látogatást a hétvégén és részt vettek az Ázsia fejlődésével és a világgazdaságban betöltött szerepével foglalkozó Shanghai Fórumon – közölte hétfőn a jegybank.
Többen régóta várnak Orbán Viktor miniszterelnökre, de kérdés, ott lesz-e, ugyanez a helyzet Matolcsy György jegybankelnökkel is. Az azonnali kérdések előtt azonban még jönnek a napirend előtti felszólalások és az interpellációk is. Kövesse velünk a Parlamentet.
Pekingben tárgyalt szerdán és csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének vezetésével a jegybank küldöttsége.
Az árfolyamgátba 2012 eleje és 2014 vége között összességében több mint 180 ezren léptek be. A legtöbben 2012-ben éltek a lehetőséggel, de még 2013 első felében is voltak szép számmal csatlakozók, viszont 2014-ra már csak elenyésző volt az árfolyamgátas számlák növekedése. Akkor az volt a cél ezzel az intézkedéssel, hogy átmenetileg (5 évig) könnyítsenek a devizahitelesek helyzetén.
Mintegy 70 ezer érintett ügyfélről van szó.
Itt van egy újabb kis magyar sajtókitiltási történet.
Átveszi a Quantis Alpha Befektetési Zrt. ügyfél- és eszközállományát a Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére, Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozó NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. (NHB). Az ügyletre a Matolcsy által vezetett MNB is rábólintott.
A jegybank elnöke felfedte az ikerválaszok titkát egy hétfői, budapesti könyvbemutatón. Matolcsy György szerint sikerük titka volt az elmúlt években az is, hogy jól sikerült megválogatniuk az ortodox és unortodox eszközöket.
Ha az infláció tartósan elmarad az inflációs céltól, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa továbbra is kész a monetáris kondíciók további lazítására nem hagyományos, célzott eszközök alkalmazásával – közölte a jegybank.
A magánnyugdíjpénztárakban szépen fialnak a bennmaradt pénzek.
Matolcsy Györggyel családi a kapcsolatom. Az MKB Bankkal kapcsolatban sosem kértem tőle információt, de biztos vagyok benne, hogy nem is adott volna. Valójában szükségem sem lett volna rá, a tárgyalások és az átvilágítás során minden, számomra releváns információt megkaptam, és úgy érzem, hogy felelős döntést tudtam hozni - mondta a Magyar Időknek Szemerey Tamás.
Szemerey Tamás és Balog Ádám cégei szereztek tulajdont az MKB Bankban.
A kínai elnök kormányzásról szóló könyvét dicsérte az MNB elnöke.
A jegybankelnöknek senkit nem sikerült meggyőzni a Nagy Támadásról szóló konteójával.
Megkérdezték a külügyminisztert: ha igazat mond Matolcsy György, és külföldről tényleg kormányt akartak buktatni, nem kellett volna kitiltani valakit?